|

Szögliget Község Önkormányzata
törvényi kötelezettségének teljesítése érdekében 2007. szeptemberében sikeres pályázatot nyújtott be Községházának komplex akadálymentesítésére. A Magyar Állam és az Európai Unió által nyújtott támogatásnak, és az Önkormányzat által biztosított forrásnak köszönhetően 9 116 786 Ft értékű beruházás valósulhatott meg.
A Községháza komplex akadálymentesítése során az épület közelében akadálymentes parkolót létesítettek, a hivatal bejáratához a kerekesszékkel, illetve babakocsival közlekedők bejutását könnyítő rámpát építettek.
A fizikai akadálymentesítés keretében az ajtókat kicserélték, akadálymentes mosdót és WC-t építettek, valamint a mozgáskorlátozottak érdekében a küszöböket eltávolították.
Az infokommunikációs akadálymentesítés biztosítása érdekében a közlekedő útvonalak mentén a burkolatban vezetősávok kialakítására, az ajtók kontrasztos festésére került sor, a hallássérültek eligazodásának segítésére pedig indukciós hurok rendszert telepítettek.
Az önálló ügyintézés elősegítése érdekében akadálymentes információs pultot szereztek be.
A megvalósult beruházásnak köszönhetően a településen élők számára az ügyfélszolgálatok elérhetőbbé váltak.
A projektben közreműködtek:
HAURIT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Bódva-Ép Bt.
Szögliget Község Önkormányzatának munkatársai
Aventis Consult Kft.
Routers Consult Kft.
Corvus Computer Kft.

|